Gyógynövényekkel és házi praktikákkal a kisbabák könnyebb fogzásáért

-
tudástár, 2024.04.18.

Gyógynövényekkel és házi praktikákkal a kisbabák könnyebb fogzásáért

A kisbabák, kisgyerekek fogzása nehéz időszak lehet a szülőknek, azonban néhány régi praktika és a megfelelő gyógynövények alkalmazása nagy segítség lehet. A cikk összefoglalja a már kipróbált és sokaknál bevált módszereket.


A tejfogak kibújásának éveit általában komoly szülői kihívásként éljük meg. Két évbe is beletelik, mire az első apró metszőfogaktól a hátsó nagy őrlőkig minden tejfogacska elfoglalja a neki rendelt helyet gyermekünk szájában. Hosszú fogzási időszakkal kell hát számolnunk mind a 20 tejfog megérkezéséig, és igazán szerencsésnek mondhatja magát az a szülő, akinek babája megússza fokozott nyáltermelődéssel, állandó rágási ingerrel és néhány nyugtalanabb éjszakával.

Gyakorta ennél nagyobb megpróbáltatásokat viselnek el szülők és kisgyerekek egyaránt, hiszen a fogzási tünetek között a hőemelkedés, étvágytalanság, nyűgösség, éjszakai ébredések és a lazább széklet is előfordulhat. A fogak növekedési hullámait követve időszakosan elfelejthetjük a szépen átaludt éjszakákat, hiszen egy-egy fog áttörése akár három-hét napig is eltarthat. Fontos ezért felkészülni és bevetni néhány már bevált praktikát.

Szülői praktikák és gyógynövények

Az első és legfontosabb szabály, hogy mindig maradjunk türelmesek a babával, hiszen rajtunk is megérzi az aggodalmat, idegességet, amikor egyébként is nyűgös. Szeretettel nyugtatgassuk, sokszor már ez is segít a fogzási fájdalom időszakában. Van, hogy a kicsi már a szoptatástól vagy a cumitól, cumisüvegtől is megnyugszik egy kicsit. De ha étvágytalan, akkor várjunk, előbb-utóbb megéhezik a nagy fájdalom ellenére is, és akkor szívesen fogad majd néhány falatot.

A fogzás idején fokozódik a nyáltermelés, így praktikus, ha beszerzünk néhány nyálkendőt, amely a ruhát védő, nyakba kötött vidám ruhadarab. Ráadásul akkor is kéznél van, ha szárazra törölnénk kislányunk vagy kisfiunk nyálas állát, szája környékét, mielőtt ott emiatt valamilyen bőrirritáció jelenik meg.

A fogak áttörése állandó rágási ingerrel is társul, amely lehetőséget ad arra, hogy különböző alakú, hűthető rágókákkal enyhítsük a kicsi fájdalmát. A folyadékkal telt puha rágókákat csak hűtőbe kell tenni és onnan kivéve a kicsi már játszhat is velük. A rágcsálás során az ínyét masszírozza, amely segíti a fogak kibújását is.

A hűthető rágókához hasonló, de a baba számára még élvezetesebb megoldás a hűsítő kis falatok adása. Előre elkészíthetünk például sárgarépa vagy alma szeleteket, amit maga rágcsálhat vagy hideg joghurtot is adhatunk a kicsinek. Ezzel helyileg hűthetjük a duzzadt, piros ínyt.

Amikor már a hűtés sem segít, és nagyon nyűgös a baba, bevethetjük a gyógynövények erejét. Készítsünk tömény kamillateát, és ecseteljük vele a kicsi ínyét a problémás helyen! Hideg aloe vera gélt is kenhetünk az ínyre; ez egyszerre két módon, a hűtés és a gyógynövény gyulladáscsökkentő ereje révén is enyhítheti gyermekünk szenvedéseit. Hagyományos fájdalomcsillapító a szegfűszeg, amelynek olaját hígítva alkalmazhatjuk a kicsik szájában, kézzel gyengéden rámasszírozva a duzzadt ínyre.

Megoldás, amikor már a házi praktikák sem segítenek

Amikor látható, hogy a fájdalom legyőzi a gyermeket, és már se enni, se aludni nem tud (és persze a szülők sem), akkor komolyabb segítségre van szükség. A patikában kaphatók fogzáskönnyítő gélek, amelyek különböző módokon segítik a kicsik fogzását. Nem mindegy azonban, hogy milyen készítményt választunk a piacon elérhető termékekből, melyek enyhülést hozhatnak ugyan, de hatásosság, minőség és tolerálhatóság tekintetében komoly eltérések lehetnek. Nagyon fontos, hogy a fogínygél kellő erősségű hatást fejtsen ki, de az összetevői kíméletesek legyenek; ezért sok szülő a természetesebb termékeket keresi a fogzás időszakában.

A Dentimini fogzáskönnyítő fogínygél három gyógynövény: az aloe vera, a szegfűszeg és a citromfű erejével segít a kicsiknek a fogzás idején. Az aloe verahoz hűsítő és gyulladáscsökkentő, a citromfűhöz gyulladáscsökkentő, vírus- és baktériumellenes hatás, a szegfűszeghez pedig fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő hatás köthető. Mivel a gyerekek gyakran lenyalogatják a problémás felületről az ilyen géleket, ezért fontos, hogy olyat válasszunk, amely a helyén marad, jól tapad, így tartósan tudja kifejteni a hatását. A Dentimini fogínygél géles összetevői biztosítják a jó tapadást, ezáltal is segítenek a kicsiknek ebben a nehéz időszakban. A praktikus kis 10 ml-es tubusból, amelyet bárhova elvihetünk kis táskában is, könnyen adagolható a gél az érintett felületre, és kevés is elég belőle. A kellemes ízű készítmény már négy hónapos kortól használható, és naponta akár három-ötször is alkalmazható.

dr Kovács t Lóránt

Tetszett a(z) Gyógynövényekkel és házi praktikákkal a kisbabák könnyebb fogzásáért magazin cikk? Ha igen, oszd meg másokkal!
Tetszett a(z) Gyógynövényekkel és házi praktikákkal a kisbabák könnyebb fogzásáért magazin cikk? Írd meg véleményed!

További Fogászat magazin cikkek

Mikor és kinek javasolt a fogimplantátum?

A fogászati implantáció egyre népszerűbb megoldássá válik azok számára, akik fogvesztéssel küzdenek. Az implantátumok tartós és esztétikus megoldást nyújtanak, amely helyreállítja a fogak funkcióját és megjelenését. De mikor és kinek javasolt a fogimplantátum beültetése?

Implantátum, 2024.08.14.

Milyen munkalehetőségek adódnak fogászati asszisztensként Pécsen?

A fogorvos az emberek rémálma – ez az állítás egyre kevésbé igaz szerencsére. Ez pedig a javuló egészségügyi szolgáltatások minőségének is köszönhető. Ahogy magánemberként két lehetősége van az embernek, úgy fogorvosként vagy fogászati asszisztensként is el lehet helyezkedni az állami vagy magánklinikai szférában egyaránt.

hirdetés, 2024.05.26.

Fogaink egészsége általános egészségünkre is kihat

Fogszuvasodás, fogínygyulladás, fogvesztés, rendezetlen fogsor – számos mindennapos fogászati problémával kapcsolatosan kimutatható, hogy fogaink egészsége és általános szájhigiéniánk szorosan összefügghet általános egészségünkkel, sőt még lelkiállapotunkkal is.

hirdetés, 2024.01.10.

Így teszi kíméletesebbé a technológia a fogászati kezeléseket

Napról napra szembesülünk vele, hogy a modern technológia gyökerestől megváltoztatta az életünket. Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően manapság már a fogászati kezelőkben is kiélvezhetjük a technológia nyújtotta kényelmeket, mégis ritkán esik szó ezekről.

Implantátum, 2022.06.27.

Amit az 5 legnépszerűbb fogszabályzóról tudni kell

Az emberek fogazatát számos kellemetlen probléma érintheti, úgymint ferdén, túl sűrűn vagy épp túl szűkösen álló fogak, a túlharapás, az alulharapás és így tovább. Ezek a rendellenességek minden esetben kellemetlenek, és gyakran súlyosabb szövődményeket is okozhatnak az élet későbbi szakaszaiban. Szerencsére a legtöbb ilyen problémára megoldást kínálnak a fogszabályozó eszközök.

hirdetés, 2022.06.27.

"narrow"

A Fogászat.hu oldal hivatalos támogatója

Straumann Group
Straumann Neodent - Straumann Clearcorrect - Straumann
Gear.svg