Az emberek fogazatát számos kellemetlen probléma érintheti, úgymint ferdén, túl sűrűn vagy épp túl szűkösen álló fogak, a túlharapás, az alulharapás és így tovább. Ezek a rendellenességek minden esetben kellemetlenek, és gyakran súlyosabb szövődményeket is okozhatnak az élet későbbi szakaszaiban. Szerencsére a legtöbb ilyen problémára megoldást kínálnak a fogszabályozó eszközök.
Sokan kérdezgetik maguktól, hogy vajon érdemes lenne-e fogszabályzót viselniük. Habár ezek a kezelések kétségkívül komoly és gyakran hosszútávú vállalkozások, az eredmények magukért beszélnek. Semmi sem fogható ahhoz az érzéshez, amikor az ember először láthatja egyenes mosolyát a tükörben, miután lekerült a szabályozó.
Szerencsére az orvostudomány és a technológia fejlődésével a fogszabályozók is sokkal modernebbek, mint valaha, és több opció is áll a páciensek rendelkezésére, hogy a lehető legjobb kezelési módot választhassák ki maguknak fogorvosuk segítségével. Sokan az életvitelükhöz és egészségügyi szükségleteikhez igazíthatják a kezelési módjukat, hogy az minél kevésbé zavarja meg őket hétköznapi teendőikben.
Manapság a klasszikus és feltűnő (de hatékony) fémből készült fogszabályozók helyett az átlátszó, kivehető Invisalign technológia is alkalmazható, ami egy sokkal kényelmesebb kezelést tesz lehetővé a páciensek számára. Természetesen a különböző fogszabályozók eltérő árakon vehetők igénybe.
Mindezeket figyelembe véve fontos észben tartani, hogy fogorvosa fogja tudni megállapítani, hogy melyik lenne a legalkalmasabb fogszabályozó az Ön egyedi fogazata számára.
A PureDental fogászat fogszabályzó specialistája segít a különböző fogszabályzó típusok bemutatásában és azok típusai közötti különbségek megismerésében. Ha pedig egyénre szabott ajánlást szeretnénk, akkor keresse fel a fogászat szakemberét és kérjen időpontot most az alábbi linken: fogszabályozás árak!
Lássuk tehát a fogszabályozók leggyakoribb típusait, illetve azok jellemzőit!
Fém fogszabályozók
A hagyományos és egyben leggyakoribb fogszabályozók fémből készülnek. Ezeket már biztosan sokan látták, hiszen nagyon szembetűnők és könnyű felismerni őket. A fogakra rögzített fém „breketeket” szintén fémből készült drótok kötik össze egymással. Ezek a drótok gyakorolnak nyomást a fogakra és igazítják őket lassan a megfelelő pozíciójukba.
Fémből készült fogszabályzó viselésekor a páciensnek rendszeresen el kell látogatnia a fogorvoshoz a szükséges állítások elvégzése céljából. Erre azért van szükség, hogy a fogszabályzó mindig a megfelelő mennyiségű nyomást gyakorolja a fogakra.
Ha valaki fém fogszabályzót visel, akkor észben kell tartania, hogy mit ehet és ihat a kezelés során. A ragadós ételek, például az édes cukrok könnyedén beragadhatnak a fogszabályozó részei közé, és nagyon nehéz lehet eltávolítani őket onnan. Ez lepedék és fogkő képződéséhez vezethet, ami további problémákat okoz majd a szájban. A kemény élelmiszerek továbbá kárt tehetnek a fogszabályozóban, ezért ezeket is ajánlott kerülni a kezelés idejére.
Kerámia fogszabályozók
A kerámia fogszabályzók mind hatékonyságukban mind kinézetükben hasonlítanak a fémből készült, hagyományos alternatívákhoz. A legnagyobb különbség, hogy a kerámia fogszabályzók brekettjei és gyakran még az azokat összekötő drótok is fogszínűek, tehát kevésbé feltűnőek a szájban.
A kerámiából készült alternatívák éppen ezért nagyon népszerűek azon felnőttek és tizenévesek között, akik kevésbé szeretnék felhívni a figyelmet fogszabályzójukra.
Fontos észben tartani azonban, hogy habár a kerámia fogszabályzók tisztán tartása ugyanúgy zajlik, mint a fém fogszabályzóké, a kerámiaanyag könnyebben elszíneződik, ezért fokozott odafigyelést és alapos tisztítgatást igényel.
Továbbá, a kerámia nem olyan tartós, mint a fém, ezért hajlamosabb eltörni és emiatt gyakrabban igényelhet majd javítást, mint a fém fogszabályzók. Ezért van az, hogy a „kerámiás kezelések” tovább tartanak, mint a „fémes kezelések”.
Nyelv felőli fogszabályozó
A nyelv felőli fogszabályozók a fogak belső felületére kerülnek fel, tehát remek választások azoknak, akik egyáltalán nem szeretnék, hogy látni lehessen fogszabályzójukat.
Ezek lényegében ugyanolyan fém eszközök, mint a hagyományos fogszabályzók, csak épp a fogak nyelv felőli felületére rögzítik őket. Ezek a fogszabályozók könnyedén a páciens igényeihez szabhatók és bizonyos esetekben hatékonyabbak is lehetnek, mint a kívülről felhelyezett alternatívák.
Hátrányaikat is fontos azonban észben tartani. A nyelv felőli fogszabályozók nem alkalmasak a súlyosabb fogproblémák korrigálására. Ezen kívül nem minden fogorvos rendelkezik megfelelő képzéssel az ilyen fogszabályozók felhelyezésére, mert a legtöbb fogászati oktatásnak nem része ez a fajta belső kezelés.
Továbbá, mivel ezek a fogszabályzók a fog belső felületére kerülnek fel, valamivel kényelmetlenebb lehet viselni őket, és tovább tart majd megszokni az érzést. Emellett tisztán tartani is nehezebb őket, és beszéd problémákat is okozhatnak egyeseknél. Szerencsére amint az ember nyelve hozzászokik a fogszabályozó okozta idegen érzéshez, ezek a beszédproblémák megszűnnek majd.
Önligírozó fogszabályozó
Az önligírozó fogszabályozó lényegében hagyományos fém fogszabályzó, annyi különbséggel, hogy nem rugalmas ligatúrákkal kapcsolódnak a fémdrótokhoz. E helyett egy önligírozó mechanizmus gyakorol folyamatos nyomást a fogakra, hogy azok a kívánt pozícióba mozduljanak el.
A hagyományos fém fogszabályozókon látható színes részek azok a rugalmas anyagok, amelyek a helyükön tartják a drótokat. Az önligírozó fogszabályozóknak azonban nincsenek ilyen rugalmas részeik, és helyettük beépített breketek klippek tartják meg a drótokat.
Az önligírozó fogszabályzók legnagyobb előnye, hogy kialakításuk miatt gyorsabb mozgást tesznek lehetővé a fogak számára, és ritkábban is kell állítgatni őket, mint a hagyományos fém fogszabályzókat. E mellett kevésbé fájdalmasok és kevesebb kárt is tesznek a fogzománcban, mint a hagyományos alternatívák.
Invisalign
Az Invisalign az elmúlt évek egyik legnépszerűbb fogszabályozási technikája. Ez a modern eljárás mellőzi a drótokat, illetve breketteket, és helyettük a fogakról mintázott formákkal igazítja a helyére a fogazatot. Ezek a formák speciális műanyagból készülnek, ezért erősek és kemények, és akárcsak a hagyományos fogszabályozók, nyomást gyakorolnak a fogakra, hogy azok idővel a „helyükre” kerüljenek a szájban.
A
láthatatlan fogszabályozáshoz fogorvosa lenyomatot készít majd fogairól, majd elküldi azokat az Invisalignnak, ahol elkészülnek a szükséges formák. Ezek a személyre szabott eszközök segítik majd a helyükre a fogakat.
A kezelés során aztán idővel váltani kell majd a formák között, ahogy a fogak egyre közelebb kerülnek a kívánt helyzetükhöz. Természetesen mindegyik forma egyedi lesz, hogy megfelelően illeszkedjen a páciens új fogazatához.
Az Invisalign fogszabályozók bármikor kivehetők, a kívánt eredmények érdekében azonban általában 20-22 órán át kell viselni őket naponta. Lényegében tehát csak étkezéskor, illetve a fogak tisztításakor szabad eltávolítani őket.
Melyik fogszabályozó a legjobb számomra?
Erre a kérdésre csak fogorvosa adhat majd választ, miután alaposan megvizsgálta fogazatát. Nincs két egyforma páciens, ezért mindig az adott esettől függ, hogy melyik fogszabályozó lenne a legjobb választás. Fogorvosa figyelembe veszi majd a kényelmi szempontot, illetve az anyagi kérdést is, hiszen a különböző kezelések árai eltérőek.
Ha például csak enyhébb problémák korrigálására van szükség, az Invisalign egy jó megoldás lehet. A komplikáltabb rendellenességek szabályozásához a hagyományos alternatívák lehetnek a legésszerűbb választások.