A fogtömés a könnyebben, vagy pl. a szuvas részek eltávolítása során megsérült fogat helyreállító fogpótlás. A fogtömés elkészíthető direkt és indirekt módon, ez utóbbi a minta alapján, fogtechnikus által előre elkészített inlay, onlay v. overlay betét, ami becementezéssel kerül rögzítésre, és készülhet nemesfémből, pl. aranyból is. A fogtömés direkt eljárása során képlékeny - pl. amalgám, kompozit stb. - anyagból a szájüregben készíti el a fogorvos a tömést, és a tömés felszíne, rágófelszín kialakítása is ott történik meg.
A fogászati implantáció egyre népszerűbb megoldássá válik azok számára, akik fogvesztéssel küzdenek. Az implantátumok tartós és esztétikus megoldást nyújtanak, amely helyreállítja a fogak funkcióját és megjelenését. De mikor és kinek javasolt a fogimplantátum beültetése?
A fogorvos az emberek rémálma – ez az állítás egyre kevésbé igaz szerencsére. Ez pedig a javuló egészségügyi szolgáltatások minőségének is köszönhető. Ahogy magánemberként két lehetősége van az embernek, úgy fogorvosként vagy fogászati asszisztensként is el lehet helyezkedni az állami vagy magánklinikai szférában egyaránt.
A kisbabák, kisgyerekek fogzása nehéz időszak lehet a szülőknek, azonban néhány régi praktika és a megfelelő gyógynövények alkalmazása nagy segítség lehet. A cikk összefoglalja a már kipróbált és sokaknál bevált módszereket.
Fogszuvasodás, fogínygyulladás, fogvesztés, rendezetlen fogsor – számos mindennapos fogászati problémával kapcsolatosan kimutatható, hogy fogaink egészsége és általános szájhigiéniánk szorosan összefügghet általános egészségünkkel, sőt még lelkiállapotunkkal is.
Napról napra szembesülünk vele, hogy a modern technológia gyökerestől megváltoztatta az életünket. Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően manapság már a fogászati kezelőkben is kiélvezhetjük a technológia nyújtotta kényelmeket, mégis ritkán esik szó ezekről.
Az emberek fogazatát számos kellemetlen probléma érintheti, úgymint ferdén, túl sűrűn vagy épp túl szűkösen álló fogak, a túlharapás, az alulharapás és így tovább. Ezek a rendellenességek minden esetben kellemetlenek, és gyakran súlyosabb szövődményeket is okozhatnak az élet későbbi szakaszaiban. Szerencsére a legtöbb ilyen problémára megoldást kínálnak a fogszabályozó eszközök.